Kedves Békés Zoltán Cégvezető Úr!
Apák Napjára küldött kedves 'ajándék' meghívásukat nagyon köszönöm. Sajnos azonban nem élhetek a figyelmességük által felajánlott lehetőséggel. Ennek egyszerű oka van, amiről Önök nem tudhattak. Azt hiszem, annyit is elég lesz írnom, hogy mindösszesen 22 hónapos voltam, amikor édesapám eltávozott az élők sorából. Mindez pedig 77 évvel ezelőtt történt, amiből kiderül, hogy én sem vagyok már ifjú legény!
Az előbbiek miatt érthető, hogy sem együtt megjelenni Önöknél, sem egy jó történetet elmesélni nem tudok Édesapámmal kapcsolatban. Öt fiúval (akkor még ez divat volt!) özvegyen maradt édesanyám arra nevelt, hogy a szülők iránti szeretet arra kötelez mindenkit, ne csak tisztelje, de segítse is azokat, akiknek mindent köszönhet!
Minthogy kedves felhívásuknak nem tehetek eleget, szeretném a vásárlásaim során eddig tapasztalt figyelmességüket viszonozni egy -számomra kedves és vidám- történettel. A "történet" nem tőlem származik, valamelyik levelező partnerem küldte interneten. Megőriztem, mert a szülők iránti szeretet sugárzik a történetből. Egyébként is szeretem az életszerű humoros "történeteket"!
Kedves Zoltán!
Ha úgy ítéli meg, hogy az általam mellékelt írással "vevő" társaimnak lehet egy kis vidámságot csempészni az életükbe, közöljék a többi írással együtt weboldalukon ezt is. Biztosan sokan mulatnak az apját szerető ifjú furfangosságán. Én csak azt kérem, hogy értesítsenek, mikor jelentetik meg a beküldött történeteket! Szívesen olvasom a mások beszámolóit, sokat lehet tanulni belőlük
Kívánom, hogy továbbra is a megszokott figyelmességgel és kedvességgel "szolgálják" az Önökhöz hűséges vevőiket!
Üdvözlettel: Oroszy Imre (e-mail: orim@chello.hu)
Egy apját szerető ifjú segítsége!
Egy öreg arab már 40 éve NewYork közelében lakik. Szeretne a kertjébe krumplit ültetni, de egyedül van, öreg és gyenge. A fia Párizsban tanul. Ír neki egy e-mailt a gondjáról:
„Kedves Fiam, Ahmed. Nagyon szomorú vagyok, mert nem tudok a kertemben krumplit ültet-ni. Biztos vagyok benne, hogy ha itt lennél, tudnál nekem segíteni a kert felásásában. Szeretlek. Atyád.”
Az öreg arab hamarosan válasz e-mailt kap a fiától:
„Kedves Apám. Ne nyúlj a kerthez. Ott rejtettem el a ’dolgot’. Én is szeretlek. Ahmed.”
Másnap hajnali 4-kor jön az arabhoz a Hadsereg, az FBI, CIA, a Rangerek és a Nemzetbiz-tonsági Hivatal is. Átkutatják a házat, még a kertet is felássák közel fél méter mélyen. Minden millimétert átkutatnak, de semmit sem találnak. Csalódottan távoznak.
A következő napon az öreg arab újabb e-mailt kap a fiától:
„Kedves Apám! Remélem, mostanra már fel van ásva a kerted és ültethetsz bele krumplit. Sajnos csak ennyit tudtam innen a távolból tenni érted. Szerető fiad, Ahmed.”
Kedves Zoltán!
Úgy gondolom, nem lehet Önnek elégedetlen vevője, mert most is bebizonyítja mint már oly sokszor, hogy a vevő mindennél fontosabb.
Egy kérdésem lenne.
Szeretném megkapni a felajánlott ajándékot, de a távolság és édesapám kora miatt nem tudok Vele együtt bemenni az üzletbe.
Lehetséges lenne, hogy a nevemben a férjem vegye át?
Cegléden lakunk. Édesapám 79. évében jár, tüdőbeteg. Megerőltetést, valóságos kihívást jelent számára pár méter megtétele is...
A férjem Pesten dolgozik, Ő hozta el az ajándék pólót is, aminek nagyon örülök.
Az édesapámról sok mindent tudnék írni, mivel igencsak kalandos élete volt ifjú korában, és sok élménnyel lettem általa gazdagabb.
Még gondolkozok, melyiket írjam meg. Amatőr szinten írtam már édesapámról verset és elbeszélést, de az túl hosszú lenne a "pályázatra".
Visszakanyarodva az első mondatomhoz.
Sokan úgy érzem csak kényszerből lesznek eladók, kényszerből választják a vevőkkel való törődést.
Sajnos sok esetben tapasztaltam ezt a negatívumot.
Bár, van olyan is amire szívesen emlékezem.
A városunkban működött egy méterárú üzlet, a vezetője Keszthelyi Sándor volt.
A boltnak volt neve, de mindenki csak "Kezit csókolom bolt"-ként ismerte. Bárki bement, az üzletvezető udvariasan köszöntötte, készségesen és nagy türelemmel kiszolgálta.
Tette ezt akkor is, mikor már a sokadik vég terméket terítette a vásárló elé...soha nem lehetett mogorvának látni.
Sajnos a rendszerváltást követően bezárt az üzlet.
A másik amire szívesen gondolok: az utcán rám köszönt egy hölgy, s érdeklődött a hogy létem felől.
Természetesen viszonoztam a köszönését, és válaszoltam is a kérdésére, bár nem tudtam "hova tenni" hirtelen.
Csak később jutott eszembe honnan "ismerem". Az egyik gyógyszertárban dolgozik, ahol már legalább egy éve nem jártam.
Az ilyen emberekből kellene egyre több a pult mögé, de sajnálattal tapasztalom a minden napokban, hogy eltűnőben vannak.
Üdvözlettel:
László Klára
e-mail: stelomalgranda@gmail.com
Mikor még kicsi voltam, sokan jártak hozzánk felnőttek. Édesapámmal egy pohár bor mellett jóízűen elbeszélgettek. Amikor kezdtem volna én is bontogatni szárnyaimat, és próbáltam én is belefolyni a beszélgetésbe, édesapám csak ennyit mondott: "Figyelj fiam, és játszva tanulsz!" Ez a mondat azóta is megmaradt bennem, noha édesapám már nem él. Ha ismeretlen közegbe keveredek, előbb megfigyelem a belső viszonyokat, csak azután nyilatkozok meg.
Kedves Zoltán !
Édesapám sajnos már nem él. 108 éves lenne
én csak 78 vagyok.
A srác oda szól az apjának, apu messze van még Amerika, maradj csöndben kisfiam és
folytasd tovább az úszást.
üdv. Tibor
Vicc!!!!
Papa nem akarok Amerikába menni!!!
Hallgass!!!
De Papa tényleg nem akarok Amerikába menni!!!
Mondtam,hogy hallgass, és ússzál tovább!!!
köszönöm,és üdvözlettel Romhányi György
Egyik alkalommal amikor az Édesapám (Dobó Sándor) még kint dolgozott a
határon Orosz turistacsoport érkezett, és pénzt szerettek volna váltani.
Klíring dollár volt náluk. Akkoriban volt a nagy infláció ( Jugoszláviában
) és a betérő oroszt nagy meglepetés fogadta. Édesapám megkérdezte
tőle, hogy:
- Hozott-e magával - mármint a turista - táskát vagy zacskót? Mire az:
- Nem. Erre az apám mondta és mutatta neki hogy:
- Tartsd csak így a kezed!
(mintha egy dobozt tartana az ember, a tenyere felfelé fordítva) és
elkezdte pakolni neki sorba, egymás fölé a tenyerébe a nagy köteg
ötszázezer dinárosokat, végül az egész oszlop a mellkasa tetejéig ért.
Az orosz nem tudta, hogy mi történik és, hogy mit kezdjen azzal a rengeteg
pénzzel, (persze nem volt az olyan sok, csak az infláció miatt) végül
rohanva ment vissza az Autóbuszhoz, félt, hogy kirabolják ha meglátják
nála azt a rengeteg pénzt.
Dobó Róbert
T. MrSale!
Az én vicces történetem az édesapámmal kapcsolatban:
Édesapámmal gyerekkoromban rendszeresen együtt mentünk haza sokszor csomagokkal felpakolva, vásárlás után.
a HÉV-en sok embert látásból ismertünk, ismeretlenül is köszöntünk egymásnak.
Egyik nap hozzánk lépett egy idős hölgy és megszólította:
- Figyelem Önöket olyan helyesek ahogy mindig mennek haza a kisfiúval, Ön a Fazonics Feri?
Mire édesapám:
- Nem, Ferenc vagyok de nem Fazonics.
A beszélgetést hallva, miután a hölgy leszállt odalépett nevetve egy szintén látásból ismert férfi. Finoman szólva is egyszerü ember volt a ruházata általában rendetlen, délután mindig némi borszag áradt felőle és megszólította édesapámat.
- Tudják honnan a félreértés? Egyszer a hölgy mellettem utazott és megkérdezte tőlem:
- Nem ismeri őket? - fejével felénk biccentve.
Mire én odavetettem neki:
- A f@szom ismeri............
Apám mondása volt:"Fiam, csak akkor nősülj ,ha az ingedről leszakaddt gombot nem tudod vissza varni, de gondold meg,lesz e inged ?
Tisztelt címzett!
Sajnos Édesapám már "nincsen közöttünk", ennek ellenére emlékeimben vidám jókedvű ember volt, szeretett mulatni, szórakozni, így nevelt engem is. Nagyon sok jó történetem van, amik a bohóckodással, viccelődéssel kapcsolatosak.
Amolyan öltözködős történet ez a hetvenes évekből. Egy munka utáni (mert éjszakás volt) délelőttön elmentünk nadrágot venni. Anyámmal szoktuk ezt anno, mert 12 éves vézna gyermek voltam (akkor), s ő jobban tudott nekem ruhákat választani a Szivárványban, az Anyák boltjában Kispesten. Valamiért nekem nagyon kellett egy nadrág és ő dolgozott, így apámmal mentünk vásárolni. Apám, aki az ilyen dolgokat nem igen kultiválta, leegyszerűsítette a dolgokat. Bementünk Pestimrén egy kis butikba és felpróbáltam egy farmernek látszó tárgyat.
Mondanom sem kell akkor még Magyarországon csak az Ecserin lehetet indigós farmert kapni, kb. egy havi melósfizetésért. Nos ez a nadrág amit felpróbáltam úgy nem tetszett, ahogy volt. Kicsit szürkés, kicsit lötyögős, de olcsó. Úgy emlékszem 125 forint volt. A Fater megvette, nem nagyon érdekelte, hogy nem tetszett, ezt kaptad, aztán kész. Hát ennyivel elintézte az Öregem a nagy farmervásárlást. Anyám aztán délután kérdezte, hogy mizujs... Én meg fanyalogva mondtam a történetet, ez lett az új nadrágom. Így 40 év távlatából még midíg emlékszem, ez lett az egyik kedvenc nadrágom. Ebben hódítottam meg az első komolyabb csajt az osztályban, ebben csókolóztam először, ebben lettem nagyfiú. Talán apám is erre gondolt, amikor megvette; ebben nagyfiú lesz ez a srác. Egy biztos. ma én is ugyan ezzel a mentalitással vásárolok, mint annakidején apám. Férfitársaimmal nem próbálok fel 20 nadrágot, igaz nem is állok meg az elsőnél.
De ezt már a feleségemnek köszönhetem...aki tudja miről beszélek nyomjon egy okét.
Az én történetem anyukámtól származik:
Édesapám a háborút egy budapesti pincében élte, vészelte át. Azonban egy légnyomás alkalmával a fülével valami történt, és egyik fülére nagyon rosszul hallott.
A katonaságot is így úszta meg. Orvosi vizsgálaton az orvos, aki a hallástesztet végezte, felszólította, hogy jelezze, ha hallja, amit a fülébe közelről suttog. A jó fülét eközben bedugták. Az orvos valamit súgott, majd megkérdezte: "- Hallja?" Papi készségesen válaszolt: "- Nem."
Senkinek nem tűnt fel, hogy a kérdést sem "illett volna" hallania.
Egyszer nagyon kétségbe esve kerestem fel, nagy gond nyomasztott, szerettem volna vele megbeszélni, tanácsát kérni. A parkban sétálva öntöttem ki a szívem, hosszan meséltem neki a bajomról. Amikor a mondandómat befejeztem, ennyit válaszolt: "- Most gyere át a másik felemre, és mondd el újra. Semmit sem értettem, ez a rossz fülem volt."
Üdvözlettel: Bartos Anikó
Az apám és én
Az apám és köztem elég nagy volt a korkülönbség, mintegy 45 év. Érthető talán így, hogy bizony mi szinte két külön generáció gondolatvilágát és szokásait hordoztuk magunkban, ezért gyakoriak voltak a „minek mész oda és miért jössz olyan későn, ide nem hozhatsz fel senkit, itt nem rendezhetsz bulit” megjegyzései.
Ennek ellenére bensőséges és jó volt a viszonyunk, sok mindent megosztottam vele.
Így esett, hogy egy szombati buli után hajnalban hazaállítottam az akkor már csak emlékeiben fehér ingemben jobbomon egy helyes kislánnyal, akit rögtön bezavartam a szobámba nehogy édesapám észre vegye.
Kisurrantam a konyhába egy pohár vízért, amikor meglátott apám és megkérdezte tőlem: Fiam, milyen színű volt ez az ing amikor itthonról elmentél? Mi történt veled, remélem nem verekedtél?
Mivel nagyon aggódott így feleltem neki: Nem édesapám, nem verekedtem, mindössze annyi történt, hogy a szórakozóhelyen ahol voltunk a szomszédos asztalnál ülő hölgy, amikor felkértem táncolni véletlenül leöntött vörösborral. De most már megyek aludni, mert nagyon fáradt vagyok.
Mire édesapám elhúzta a száját és így felet:
Tudod fiam öreg vagyok én bohócnak és ha nem is járok el itthonról azt még én is tudom, hogy a lányokkal ma már sajnos nem nagyon udvariaskodnak, Úgyhogy valld be nyugodtan, hogy berúgtatok, mint a lovak és magadra húztad az asztalt. Annak a kislánynak pedig ott a szobádban mond meg, hogy nálunk pont délben van az ebéd és ma nagyanyád rántott húst süt….
Mindig élvezettel olvasom hírleveleiket, nagyon szeretem az üzletüket , mégha ritkán is jutok el Önökhöz. Remélem a fenti történet elnyeri tetszésüket.
Üdvözlettel:
Papp János
Áron fia, Gáspár megházasodik és elköltözik a szülői házból, de hát még nagy a kötődés.
Este tíz órakor kopognak Áron ablakán.
- Ki az?
- Én vagyok, édesapám, a Gáspár. Mondja csak, van tintája?
- Nincsen, fiam.
Éjfél után háromkor újra kopognak.
- Ki az már megint?
- Én vagyok, édesapám, a Gáspár. Hoztam tintát.
Az én történeteim édesapámról
Édesapámról sokat tudnék mesélni, de megosztok Önnel egy vicces és egy másik történetet.
A szüleim egy munkahelyen dolgoztak, de soha nem tudtak egyszerre elindulni.
Édesanyám mindig időben felkelt, össze készülődött, még édesapám "Pató Pál" módjára mindig a lehető -legkésőbb indult csak el, így mindig
késésben volt.
Egyszer fordult elő, hogy kényelmesen odaérjen a buszmegállóba, de ez az egy sem volt sikeresnek mondható.
Szép komótosan elindult, útközben még rá is gyújtott. Ám nem vette észre, amit a munkatársai igen: az aktatáska helyett a rádiót csapta a hóna alá.
Gyorsan hazajött, kicserélte a rádiót az aktatáskára, és természetesen ezzel megint majdnem lekéste a buszjáratot.
Hatan vagyunk testvérek, de egyedül én segítem az idős és beteg szüleinket.
Segítek a minden napi bevásárlásban, ház körüli munkákban, ami egy kertes házban előfordulhat.
Nekem természetes, hogy ha inni kér édesapám akár egy pohár vizet is, rögtön megyek és adom.
Egyik alkalommal édesapám megjegyezte:
"Milyen jó, hogy vagy nekünk. Nem is tudom mi lenne velünk nélküled. Olyan rendes vagy hozzám."
Ennél nagyobb ajándékot gyermek nem kaphat az édesapjától, szüleitől, és gyermek nem adhat...ez a szeretet.
Apám sokat mesélt mindig, és egyszer amikor olyan három éves lehettem hallottam Tőle valami GÜL BABÁ-ról.
Elmentünk a Dunaharasztin augusztus 20-án megtartott búcsúba, és én minden árusnál, ahol megálltunk mondtam Apámnak:
"Apu! Vegyél nekem kérlek egy GÜL BABÁ-t."
Az árusok mondták, hogy nekik nincs GÜL BABÁjuk.
Apám is hiába mesélte el, hogy a GÜL BABA az nem egy BABA, hanem GÜL BABA a Rózsák atyja, azaz harcos egy bektasi dervis, aki muszlim szerzetes volt, 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára.
Így nem lett nekem GÜL BABÁM, viszont ez a történet örökre megmaradt, és sokszor emlegetjük azóta is.
Tisztelt Mr.Sale!
Egy rövidke történet az apukámmal kapcsolatban – és persze Önökkel is! :)
Pár éve, én regisztráltam először Önöknél, bevallom, motivált az ingyen póló. :) Szóltam a szüleimnek is, apukámat nem érdekelte, anyu viszont jelentkezett. Aztán jöttek a hírlevelek amiben jobbnál jobb ajánlatokat küldtek, és először csak apróságokat vett az üzletben apunak (főleg karácsonyra, szülinapra stb.), majd jött egy nadrágkollekció amihez már kellett a próba is, így becipelte aput a boltba. Vettek is pár jó dolgot apunak, akinek nagyon megtetszett az üzlet, és hazaérve ő is regisztrált a hírlevélre. Ma már ott tartunk, ha olvas valamit, felhív, hogy láttam-e az akciót, és nem kell-e valami az én páromnak is onnan. Azóta apu többször is vásárolt már az üzletben. A dolog érdekessége, hogy ha nincs a hírlevél, akkor sosem megy be a boltba apu, pedig ők is abban az utcában laknak (csak a másik oldalon), majdnem minden nap elmegy a bolt előtt!
Üdvözlettel:
Marosi Andrea
Az én történetem:Még gyermekkoromban történt,az apukám elhívott magával horgászni.Kerékpárral mentünk,mert a városszéli csatornához indultunk.Szerencsésen odaértünk,egész nap tücsköt fogtam,fürödtem a papám még pár halacskát is fogott.Szóval jó napunk volt,délután haza indultunk,de alig értünk a város határáig,az én kerékpáromon elszakadt a lánc.Volt még vagy 10 km hazáig,gyalog csak nem mehetek .Apukám kiokoskodta,volt a táskában mindig némi bálakötöző madzag,ő fogta az egyik végét én a másikat,és így húzott majdnem hazáig.Két utca hossznyit rollerozva tettem meg.Otthon a mamámnak boldogan meséltük a kirándulást, azóta viccesen szoktuk emlegetni,hogy "Emlékszel amikor az apádhoz kötött a köldökzsinór?" Üdvözlettel :Szilágyi Enikő!
Mit tehet azért, hogy azonnal értesüljön, ha találunk egy raktártételt, amit még a szokásosnál is alacsonyabb áron tudunk kínálni?
Amit most tehet: iratkozzon fel hírlevelünkre!Hogyan vásároljak valóban minőségi öltönyt jóval a piaci ár alatt?
Öltöny, zakó, nadrág, nyakkendő,
MrSale Öltönyüzlet kifutó márkás férfiruházat nagykereskedelmi áron.
1066 Budapest, Weiner Leó utca 20.
Tipp:
online rendelés - társasjáték